Léböjtnapló – Sándor Anikó
Léböjtnapló Sándor Anikótól – 6. nap
Ez a sajttúra egyébként nagy tanulság számomra: már tudom, hogy csak olyan környezetben jó böjtölni, amilyenben most vagyunk. Evés szempontjából ingerszegény, ahol nem kell lépten-nyomon konfrontálódni azzal, hogy velem ellentétben mások esznek. Azt mondják, a legtöbb tábort szállodákba szervezik. Nos, én ott nem lennék képes végigcsinálni. A többiek azt mondják, ha majd én is olyan…
Tovább olvasomLéböjtnapló Sándor Anikótól – 5. nap
A szokásos reggeli körök után – torna, tea, vitaminok, ásványi anyagok, esetleg hashajtó – sajtvásárra indulunk a faluba. Kenza szándékosan az utolsó napok egyikére hagyta ezt, nemcsak azért, hogy minél frissebb sajtot vihessünk haza, hanem azért is, mert így az ötödik napra már megacélosodtunk, ráadásul azt is tudjuk, hogy már nem kell sokat várni a…
Tovább olvasomLéböjtnapló Sándor Anikótól – 4. nap
IMMÁR NÉGY NAPJA NEM ETTEM SEMMIT! Sosem hittem volna, hogy egyszer úgy tekintek majd egy pohár répa- vagy gyümölcslére, mint mennyei ajándékra, de a napjaim csúcsélményét most ezek adják. Elgondolkodtam azon, hogy a testi és lelki megtisztuláson túl mennyi egyéb hozadéka van máris ennek a kúrának… Egyrészt minden nap gyalogolok 4-5 kilométert. Aki jobban bírja,…
Tovább olvasomLéböjtnapló Sándor Anikótól – 3. nap
Remek a csapat, komolyan! Ahogy haladunk előre az időben, egyre többet beszélünk ételekről. Mesélünk egymásnak az életünkről is, és nagyon sokat nevetünk. Kezdem megismerni a gyógyteák hatásait Kenzának és Ildikónak köszönhetően, akik fáradtságot nem ismerve válaszolgatnak a kérdéseinkre, és minden apró-cseprő panaszunkra van egy gyógyteájuk vagy egy gyógynövényük. A böjt egyeseknél vérnyomásingadozást okoz, ezért rendszeresen…
Tovább olvasomLéböjtnapló Sándor Anikótól – 2. nap
Be kell vallanom, hogy indulás előtt igazából egyetlen cél lebegett a szemem előtt: FOGYNI! Legalább 3-4 kilót, ha több lesz, az még jobb. Hiába intettek a tapasztaltabbak, hogy egy léböjtkúra nem erről szól, a fogyás legfeljebb a kellemes mellékhatás, én bizony erre görcsöltem rá. Az utóbbi időben minden évben többet mutat a mérleg egy-egy kilóval,…
Tovább olvasomLéböjtnapló Sándor Anikótól – 1. nap
MEGÉRKEZTEM! (Még tegnap este, és persze már megint én voltam az utolsó…) Tizenketten vagyunk, egy varázslatos környezetben, valamint Kenza, a terapeutánk, és a párja, Tamás. Bűbájos faházakban szállunk meg, és úgy látom, szerencsénk lesz az időjárással is. A helyszín egyébként felülmúlta a várakozásomat. Egy vadonatúj, igényes, kétszintes faházakból álló, gondosan védett üdülőfaluban, egy- és kétágyas…
Tovább olvasomLéböjtnapló. Sándor Anikó, a Camino-kötetek szerzője eljött és megírta… Bevezetés
Én magam is nehezen hiszem el, mekkora fába vágtam a fejszémet! Hamarosan elkezdem ugyanis életem első léböjt-kúráját! Sokszor gondoltam rá, hogy egyszer ki kellene próbálni, de mostanáig nem volt hozzá elég bátorságom. Méghogy egy teljes hét evés nélkül! És még a reggeli capuccinómról is le kellene mondanom? Az evés nélküli élet gondolata ijesztőbbnek tűnt, mint…
Tovább olvasom