Honnét származik a léböjtkúra módszere?

A léböjtkúrát Dr.Otto Buchinger-ről nevezték el, aki eredetileg német katonaorvosként saját magán alkalmazta gyógyítás céljára. Amikor 1918-ban betegsége miatt leszerelték, böjtölni kezdett. Reumatikus megbetegedése egy korábbi mandulagyulladásból származott és nem sok eséllyel kecsegtetett a felgyógyulás. A szigorú diétát követően azonban, amely során folyadékfogyasztásra és vitaminok bevitelére szorítkozott, hirtelen jobbulás állt be állapotába. Ismét képes volt mozgatni ízületeit és egészsége megjavult.

Ez a felfedezés vezette oda, hogy kikísérletezze a leghatékonyabb böjt eljárást és másokat is gyógyítani kezdjen. Böjtszanatóriumát először saját házában rendezte be és 1920-ban nyitotta meg betegei előtt. Módszere olyan sikeressé vált, hogy 15 év múlva szanatóriumot vásárolt, aminek vezetését unokájára bízta.

Saját betegségeinek böjtöléssel való gyógyítása vezette ahhoz, hogy kikísérletezze a böjt gyógyító hatását, és másokon is alkalmazza. Első betegeit 1920-ban fogadta “böjtszanatóriumában”, amit saját házában rendezett be. Módszerével olyan nagy sikereket ért el, hogy 1935-ben szanatóriumot vásárolt Bad Pyrmontban, amit jelenleg dr. Otto Buchinger unokája vezet.

Tőle származik a böjt „kés nélküli operáció” elnevezése, mivel gyógyítási hatóereje megközelíti egy radikális orvosi beavatkozásét. Javítja a teljes vérkeringést, feldolgozza a felesleges zsírtartalékokat, lecsillapítja a hasnyálmirigyet, normalizálja a vércukorszintet, csökkenti a testsúlyt, megszünteti a stresszt.

Ma a Buchinger család harmadik generációja vezeti a nagynevű alapító örökségét.