Léböjtnapló Sándor Anikótól – 5. nap

A szokásos reggeli körök után - torna, tea, vitaminok, ásványi anyagok, esetleg hashajtó  - sajtvásárra indulunk a faluba. Kenza szándékosan az utolsó napok egyikére hagyta ezt, nemcsak azért, hogy minél frissebb sajtot vihessünk haza, hanem azért is, mert így az ötödik napra már megacélosodtunk, ráadásul azt is tudjuk, hogy már nem kell sokat várni a pillanatra, amikor óvatosan beleharaphatunk az egyikbe! Mindenesetre azért ma már reggel, az indulás előtt megkaptuk a kincs számba menő kis pohár friss gyümölcslénket… Na most, ha le tudnám zongorázni, hogy néztek ki azok a sajtok a sajttermelő néni konyhájában, az üvegbúrák alatt, akkor nem író lennék, hanem zongoraművész… Édes Istenem! Volt ott fokhagymás, borsos, paprikás, natúr, hosszan érlelt és friss… De még mindig csak mutatóba, illetve persze vásárolhattunk belőle, de Kenza mindjárt be is gyűjtötte, nehogy valakit elragadjon az áhítat…

(Megint csak súgva merem mondani, hogy esetemben ez teljesen indokolt is volt, szerintem én voltam a legfegyelmezetlenebb, mert az ötödik napon reggel felvettem egy diót a földről, és bekaptam egy gerezdet… Aztán sokáig furdalt a lelkiismeret, hogy csaló vagyok, ezért bevallottam Kenzának, aki nem örült ugyan, de azt mondta, túl fogom élni…)

Délután két csoportban nagy gyaloglás csapunk.  A gazellák - én így neveztem őket -  mindig kétszer annyit mennek, mint mi, a csigák.

Látom azért, hogy kissé fárad a csapat.

Még egy nap, ezt már féllábon is…